Bemutatkozás



 

Káró-Pandur Petra az Egyesület,Tánciskola megálmodója, vezetője 2018.februárjában költözött vissza Magyarországra. Társastánc tanárként illetve Vezető Táncosként foglalkoztatták Amerikában 6 évig szebbnél szebb színházakban, Luxus Óceánjárók fedélzetén, mint Táncpedagógus, vezető társastancos pár, koreográfus. Így kevés hely van a világban, ahol még nem járt. Ráadásul mindezt azzal tehette, amit a legjobban szeret csinálni.

A tánc mindenkinek mást jelent. Petra esetében reggeltől estig tanulást,edzést és tanítást. Sokszor találkozik olyan gyermekekkel vagy akár jegyespárokkal, akiktől a mai napig új inspirácót kap egy-egy koreográfiához, mozdulathoz!

A tánc szeretete és gyermekkorában megálmodott tánciksolája vezette vissza ide Szigetvárra. A történelmi városka szélének peremén húzodik meg a tánciskola,rendezvényterem. Saját tánciskolája már volt Budapesten is,amíg a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Semmelweis Egyetem képzésén tanult. Illetve éveken keresztül tanított csoportos táncoktatást Kaposváron is a saját verseny karrierje mellett. A versenytáncos pályafutását a csúcson fejezte be mint versenytáncos a Professzinista Világ Bajnokság előkelő helyén 2017-ben. Aktív versenypályafutása majdnem 26 éven át tartott.

Napi 4-8 órás edzések,hétvegéket nem kimélő versenyek,táborok és kiegészítő sporttevekenységek javították a tácművészetének minőségi szintjét. Egy gyönyörű időszakot hagyott maga mögött rengeteg emlékkel s eredménnyel. A serlegek,érmek és okleveleknek egy része, amely a tánciskolában látható elvarázsolnak minden sport rajongó látogatót. Az elmúlt időszakban pedig úgy döntött a tudását,tapasztalatát szívesen át adja a Szigetvári Tánciskolában,  ahol a hobbi és versenyző tánckedvelőket tanítja a tánc minden apró részletére,örömére

Petra elköteleződése a sport és tánc iránt erősebb mint azt gondolnánk! A tánc szerinte nemcsak művészet hanem sport is!Egészségmegőrzés céljából is tökeletes választás minden korosztály számàra! Természetesen nem csak fizikai hanem mentális tréningeken is részt vehetnek az ide látogató vendégek. Hiszen az egyik fontos mottója az egyesületnek az: “Ép testben , ép lélek” című mondat!

A csoportos órákon próbál szórakoztatóan hasznos és minőségi kikapcsolódást nyújtani minden kedves részvevő számára. Szeretne segíteni azoknak az emebereknek,akik egy kellemes közöséget,barátságos környezetet és építő jellegű kikapcsolódásra vágynak korhatár nélkül ebben a pici városban. A városunkba többször is látogatnak el Petra régebbi tanítványai küldöldről és természetesen belföldről egyaránt. Honvágya s a “magyar stílus” szeretete neki mindennél többet ér! Közössége napról napra növekszik,hiszen az első és legfontosabb dolog az egyesület számàra,hogy a tagok illetve szülők is megbecsülve érezzék magukat.

Az egyesületben ezért is dolgoznak többet azon ,hogy minden zökkenőmentesen működjön. Példaul Petra édesanyjával is rendszeresen találkozhatunk ha ellátogatunk a tánciksolába. Erzsébet végig kísérte s támogatta Petra karrierjét a kezdettektől fogva ,ahogyan ma is teszi ezt.

Reméljük szimpatikus lesz számotokra is mindaz,amiért dolgozunk! Köszönjük,hogy végig olvastad rövid bemutatkozásunkat.

Várunk téged,titeket is sok szeretettel hozzánk a Style&Passion Tánciskolába!