Táncoktatás

Tánciskolánk az egészségmegőrzés és kikapcsolódás céljaként szeretne időt biztosítani a régi és új tánckedvelők részere. Párban vagy pár és korhatár nélkül, alapjaiban kezdő, hobbi táncosok miatt jött létre a "stílus és szenvedély" közösség! Így minden héten kétszer rendszeres csoportos órán vehetnek részt a kezdő,haladó táncosok.

Mini Csoportunkban elsősorban óvodás korcsoporttal foglalkozunk, akik szeretik a zenét és nyitottak a mesevilág zenéire való különböző koreográfiákra. 
Órarend szerint kedd és csütörtök 16:00-tól várjuk a csatlakozni vágyó manókat! 

Kid’s Teen csoportunkban a társastánc és karib táncok alapjaival foglalkozunk elsősorban. A táncos gyermekek találkozhatnak a tánc alap formáival. Koreográfiákat sajátítjatnak el,amivel fel is léphetnek a Style&Passion Se produkcióiban. Illetve zene felismerést tanulhatnak,amivel ritmus érzékük javítását fejlesztjük a mozgáskoordinációs gyakorlatok mellett. 
Órarend szerint kedd, csütörtök 17:00

Versenyzőkkel is foglalkozunk ,akik akár heti négy-öt alkalommal is tudnak időt szentelni a saját fejlődésükre. A versenyzőkre külön hangsúlyt fektet az egyesület, hiszen több szövetségben is kaphatnak lehetőséget arra, hogy megméretetthessék az adott állapotban a tudásukat. Ők külön időt kapnak arra, hogy specifikusan fejlesszük őket a verseny szezonokra mentálisan&fizikálisan illetve a tánc minden technikáját képések legyenek egy meghatározott időn belül visszaadni a zsüri részére. 
Órarend szerint szerda 18:00

Szenior Táncosaink részére is biztosítjuk a minőséget és a jókedvű, lelkes közösséget. Csoportban illetve magán foglalkozás keretében egyaránt. A 65 éven felüli emberek csaknem 40%-a tapasztalt már emlékezetkiesést. A tánc segít abban, hogy tornáztassuk magunkat de ne csak fizikálisan! Együtt teszünk lépéseket a demencia ellen!
Órarend szerint kedd, csütörtök 18:00

Petra Training
Nem tánc, de mégis szorosan a táncoktatáshoz kapcsolódik. Ahhoz, hogy a test képes legyen a tánc parketten avagy a hétköznapokban is jól mutatni illetve a táncban a technikai tudás a test által megvalósulhasson érdemes az izmokat is karbantartani. A traininget nők és férfiak egyáránt látogathatják, ahol saját testsúlyos és súlyzós gyakorlatokkal is talalálkozhatunk egyaránt. A fitness azaz aerob mozgás csak egy részét képezi az egy órán át tartó feltöltődésnek. Az órák kis csoportban zajlanak a fejlődés, jó hangulat érdekében.
Órarend szerint kedd, csütörtök 19:00

Jegyespár oktatás egyedülállóan csak a párosra fókuszálva van kialakítva. Személyre szabott koreográfia,zene illetve időpontok határozzák meg a pár kűrjét. Szeretnénk ha a nagy napon minden tökéletes lehetne. Minden pontosan próbálunk le és igyekszünk a helyszínen is támogatni és buzdítani a párost a sikerre! A tánc megálmodásától kezdve a tánc kivitelezéséig rugalmasan kezeljük a pár mindennapjait. Az a cél, hogy a páros különleges és egyedi kivánságai is létrejöhessenek a koreográfián belül és természetesen ne legyen egy tucat a koreográfia sem. 
Bízalmasan kezeljük az időpontokat így az adott órákon csak a páros vesz részt. Bár gyakran találkozunk a párosok rokonaival, gyermekeivel is. Rengeteg ötletes koreográfia született már így is családtagokkal együtt! 

Minden érdeklődőt szívesen látunk bármely óratípus is tetszett meg a felsoroltak közül!